Jó volt ott lenni, és elbúcsúzni. Jó volt egy kicsit részt venni ebben a blog őrületben, jó volt takálkozni Kaptárlakóvall, eg mindenki olyan nyitott volt, és kedves, de persze azért ilyen outsider voltam, mert engemet ezek jól nem is olvasnak. Érted...uncsik vagyunk mi itt. Mert Szilvussal, hogy ezentúl nevezzük nevén a dolgot, minden nagyon jól sikerült. És igen-igen barátok lettünk, és ez jó, és ennek így kellett lennie.
Egy barátnőm, aki eléggé konzervatív, és mivel sokat volt külfölfdön, csak most értesült a Pasival történtekről, szóval ő ezeket a kérdéseket szegezte nekem:
Akkor most szép sorjában megválaszolom ezeket a kérdéseket!
Persze előzőekhez tegyük hozzá, hogy említett nő sikeres, ambíciózus, és aránylag későn kezdett tapasztalatokat gyűjeni pasikról, és mivel elég nehéz, ijesztő bír lenni, mert ilyen top-top, ezért azok a pasik, aki vele kezdenek, ŐT akarják, és általában naaaagyon tudják, hogy mire is. És itt most pozitív dolgokra kell gondolni, és mellesleg imádom ezt a csajt, de Szilvussal való kapcsolatomat illetően nem értünk egyet! :) Még szerencse!
Na, ennyi! Igaziból úgy naaagyon jó lenne, ha valaki, aki olvas, ide böffentene valamit ám!
Voltam ma a Pipa utcában, minden zárva volt, nem találtam a helyet. Volt ott egy V. bejáró, de ajtó van rajta. Ott leszünk pénteken pasival, vagy nélküle. Nem tudom. Minden összedőlt benem. Tanulnom kéne, de nem tudok. Nem hiszem, hogy sokat, kb. egyórát. Hogy mikorra menjünk, megírhatod, hogy szerinted mikorra azt, nem a nyitást!
:)
Vele álmodtam. Ott voltunk a Gesztenye partin, és alakult egy spontán buli a metróaluljáróban is. Furi volt. Ismerte Őt, akit nem tudok lezárni teljesen. Szerintem ezt az oldalt már nem is nézi. Mindegy, amit ítam nem változott.
Pasi tökre meglepődött, hogy őt is meghívta a buliba. pedig ez egyértelmű volt. 150 ember között...
Kicserélt, akit, ha neki nem fáj, nevezzünk egyszerűen MEGSZILÁRDULTALAPOKRAHELYEZŐDÖTTHOPEFULLYFUTUREFRIEND-nek, MAHHFF - egyszerűsítsünk és MAHF- erre talán kevésbé lel rá a google, mint a "ha langyos..."-ra.
Szóval MAHF haza jött, nagyon örülök neki és szipi-szupi. Blog bejegyzéséből arra merek következtetni, hogy ő is megtapasztalta, amit én Prágában, hogy milyen jó is összezárva lenni olyan emberekkel, akikkel általában, a távozás lehetőségének biztos tudatában MINDEN frankó. Én ezt az élményt kihagytam volna, de valószínüleg a hiba az én készülékemben van...Egyszóval valószínüleg elviselhetetlen vagyok...nagyon!
Kis összefoglalója az érzéseimnek:
MAHF cuki, és én imádom. És MAHF jelenleg olyan státuszba került az életemben, mint a legtöbb igaz barátom: ritkán találkozunk, mert elérhetetlneek vagyunk...sok a dolgunk, értsd bizi; de tudom, hogy minden körölmények között számíthatok rá, és ha nagyon nagy bajom lenne, akkor ha nem szakad le épp a lába, akkor jön és segít, és én is ezt tenném fordított szituban. Szóval nem haver, nem intenzív együtt pörgés, hanem megvan a közös link, tudjuk, hogy van a másik.
Aztán van még az, hogy nem feltétlenül kell vele megosztanom mindent, mert arra van Pasi, és anyum, de tudom, hogy bármit megoszthatnék vele, és ez jó.
Aztán, ha végre feldolgozom a kisebbségi komplexusom, akkor talán felfogom, hogy lehet, hogy ő is így érez velem kapcsolatban, és ez jó.
Mert...jó együtt lenni vele, mert irtó jó látni, ahogy feloldódva mosolyog, ahogy néha rácsodálkozik, vagy örül a dolgoknak. Mert jó vele csak ülni és hallgatni már, ha szóhoz jut :)...és jó olyan témákról dumcsizni vele, amik nem a hétköznapjaim része, pl.: ki milyen zenét hallgatna a saját temetésén.
Persze vicces dolog sok részét a beszélgetésünknek újraolvasni a blogján, de jó vele együtt gondolkodni dolgokon. És remélem, ha nem lesz blogja, akkor is ír majd néha mailt.
Szóval jó vele...
És...nem zavar, hogy nem én vagyok az első, aki eszébe jut, ha hazaér...nem zavar, hogy nem leszünk sohasem egy baráti társaság, nem zavar, hogy nem szervez velem kettesben programot. Talán az kicsit zavar, hogy nem látogathatom meg otthon, de azt is megértem. Pedig nagyon érdekelne a szobája. :)
Szóval jó, hogy van, és most már tudom, hogy van. Talán benne is él, hogy vagyok. Szóval megmarad még ez a blog, hogy ha csinálunk valami izgit együtt, akkor megemlékezzünk róla itt, de kicsit talán más lesz a hangulata...és garantálom, hogy nem lesznek sűrűek a bejegyzések, mert MAHF van!!!
Kétszemélyes ember vagyok, ő meg társaságban létezik.
Érdekes a szitu.
Biztos aranyosak, kedvesek, intelligensek, műveltek, de nekem valahogy az élet face to face zajlik.
Illetve ez nem is igaz, mert jó sokasban lenni, de nem úgy sokasban, hogy vannak a sokak és én.
Az úgy neeemszeretem. Mostan lehet, begyepesedtem...
Nem volt hiányérzetem, nem volt megalkuvás, a gurummal mindig kielégült a szellemem gyakran meg nem értett szelete, és most elmegy, titkos project, nem mondja meg hova, nem tudom mikor, lehet, hogy örökre. És most ketten maradtunk Pasival, most élünk, most vigyázunk. És maradt egy telefonszám, mert Guru vigyéz rám, és majd interneten kapcsolatot tartunk. 14éve segít nekem, és nagyon hiányozni fog. Talán ez végre kimozdít...
És akkor:
matula.hu
indymedia.hu
Lehet teázunk Kicseréltékkel...Lássuk csak:
Pénteken jön haza a barátosnőm Franciaországból a párjával, de csak fél 12-től van nála buli, így végülis lehetne. Csak aztán még ott van az, hogy én így általában ilyen gyorsan nem tudom összeterelgetni a barátaimat, meg Ők általában olyan képlékenyek...meglátjuk, csak mondjanak valamit.
Aztán még Sziget:
Nyertünk Pasival napijegyet, így tutira kimegyünk hétfőn. Jó lenne, ha Pasi kivenne egy szabadnapot, nekem mindig kimaradt a Sziget nappali fílingje. De ha nem, bizti nem lesz gond.
Furi ez a nem ott alvós jegy...meddig is kell elhagyni a Szigetet, mikortól szokás aludni a Szigeten? Vagy minden szertealvót felébresztenek és hazaküldenek? Nem értem, nem értem.
Tegnap este Pasival beszélgettünk Kicseréltről. Én felidéztem egy korábbi mailjét, és mondtam, hogy szép-szép,azt monndta zűrüs vagyok, aztán most ő kavarodik ide-oda.
És képzeljétek...
Pasi azt mondta, hogy egy olyan lánynál, aki jófej, kedves, közvetlen, egyedül van, van sok-sok barátja, bulizgat, fiatal és szabad...értsd Kicserélt...annak így tökre szabad, sőt úgy természetes, ha néha így valamelyik barátjával kicsit közelebb kerül egymással. Bizonyos határokon belül. (Kicserélt bőven határon belül van.)
Ezen elgondolkodtam...Szóval én lehet, hogy inkább Richie vonalos vagyok, mert nekem ezek az összemelegedések nem férnek bele, de lehet, hogy csak az ismeretlent ítélem kicsit el.Azaz ez ilyen furi, mert Kicseréltet nem is ítélem el, mert őt így ismerem, és szeretem, de ha valakiről hallanék, aki körül így felpörög az élet egy héten belül..lehet, hogy ráncolgatnám a szemöldököm. Szóval ez furi...de persze ehhez hozzá kell tennem, hogy nekem furik a határaim is, mert én valahogy úgy vagyok, hogy csak azt csókolom meg, akitől akarok valamit (minden állapotomban csak akkor, és minden állapotomban akarok), és bizony, akit megcsókolok, azt nem csak megcsókolnám... csak hát illik kicsit várni, mert hát vadászni jó, meg még a végén könnyű prédának gondolnak. Ó konvenciók, konvenciók.
(Mellettem persze megértik, hogy nem az a fő kihívás, hogy megszerezzenek, hanem, hogy megtudjanak tartani, amikor nagyon megakarnak. Kis bugyuta skalpvadászok.) Ez most naaagyon ego volt, de ebben nagyon ego vagyok. Ez van.
Vajon lenne e kedve Kicseréltnek és baráti körének egy újabb összeröffenést szervezni velem?
Találtunk Pasival egy csendes teázót, ahol van egy 8fős külön terem is, meg egy szőnyegekkel lehatárolt, puha, sok párnás zug. Valami antialkoholista, csendes, teázós, beszélgetős estét lehetne csapni. A hely csak 10ig van nyitva, így nem parti lenne, csak egy csendes izé...és bizony megpróbálnék erőltetni egy "és most az asztal szélén ülő 3-3ember átül a másik asztalhoz"-t.
És egyébként tegnap Kicserélt blogja láttán merült fel bennem, hogy bizonyos dolgok tisztázandó, meghívhatnánk Kicseréltet magunkhoz, mert pl....
Pasi több blogja: csak egy nem nyilvános volt neki, és valami olyasmit érthettünk félre, hogy: ha írna nyílvános blogot, akkor abban nem mondaná el az igazat, akár hazudna is, vagy csak olyan lenne, amiben semmi privát infó nincs. Volt neki egy blogja, ami a becenevéből és a szokásos végződésből állt, de azt, valamikor gyorsan átmentette valami kevésbé evidens című helyre, majd végül azt is lementette. És, hogy mi volt a jó abban, hogy blog, és nem napló?Hogy bárhonnan postolhatott, és nem kellett kis füzet, ceruza. :)
?????????????????????????????????????????????????????????
Csöngetett-nem! előrébb kezdem...
Mailek - a bájos hang a telefonban - bevetésen volt - már nagyon várom, felöltözve, narancssárga körömlakkban :) - csöngetett - itt még van az, hogy megláttam,és GYÖNYÖRŰ volt!!!, csinos, elképesztő nőies, igazi LányBarát külsővel, wow!!! - kaputelefon típus elemzés - temetésen volt/nem bevetésen - ZENE (nekem Loreena McKennitt:Paralell dreams: Ancient Pines, neki ld. blog :))- Kertész utca NEM! - Szimpla - Traubi - izé...sztem irtó sokat beszéltem neki az energiatestes dologról, de nem tudom átadni, rémes - igaziból lehet az jött le neki, hogy olyan szeretnék lenni, mint ami neki már sikerült, de sztem nem, mert nem is bizti, hogy neki sikerült, csak a körülmények - Ropi - zuhé - Lovag, Arányostestű - Zsó - kompromisszum a kapcsolatban - ideális férfi? - Menthetetlenek - menekülés, mert hülye dolog, de nem szeretek elsőre más képet sugallni, mint amilyen általában vagyok, és és és... a barátaim előtt lazán, örömmel, kaján vigyorral vagyok narancssárgalakkban, de új, szimpi emberek előtt nem annyira - és... és...mikor Pasi rákérdezett...Kicserélt előtt is bátran vagyok narancssárgában, mert nem feszélyez egyáltalán! - és olyan jó lett volna Arányosékkal dumálni, mert Arányos olyan volt, mint egy régi ismerős...nem úgy, csak olyan kellemes az ő közege - hehe, értem ám Kicseréltet - és Pasival is minden megoldódott, pedig félt ám, mert Kicserélt után már leharaptatott az ő feje, de most nem!!! - mert talán már ez is jó kezd lenni...